2016. augusztus 22., hétfő

4.fejezet~Büntetès jár

Mèg mindig nem tudom felfogni teljsen amit anyám művelt velem,eladott pár ezer dollárèrt az ördögnek nem akarok senkinek sem a tulajdona lenni a magam ura akarok lenni ès vègre egyszer azt tenni amit szeretnèk,nem rabszolgakènt le èlni az èletem.
Mivel már elèggè kèsőre járt ideje volt lezuhanyoznom vègre majd le mostam a sminkem ami picikèt elkenődott,pizsamának egy haspólót ès egy melegítő nadrágot választottam amit a rózsaszín mamuszommal párosítottam,megtámasztottam magam kezeimmel sminkes asztalomon s csak bámultam a sápadt arcom,azonnal fintorognom kellet a látvány miatt egyszerűen borzasztóan nèztem ki,nem csodálkozom rajta hiszen az utóbbi időben elèggè rám jár a rúd..szemeim már csillogtak a bennük lèvő nedvessèg miatt amit a csalódotság váltott ki belőlem,èreztem ahogy könnycseppem kibuggyan szememből s vègig folyik arcomon úgy èrzem magam mint aki bele csöppent egy hátborzongató horrorfilmbe ès lassacskán meghal mint a főszereplő..iszonyatosan rossz amikor a saját szülő anyád el dob pár ezer dollárèrt mert csinos pofival rendelkezel hiszen ő nevelt fel,ő tanított meg minden olyan dologra amit kèsőbb hasznosítani fogok de most ..megalázott már nem èrzem magam egy tisztessèges lánynak akit az anyám nevelt már egy megrágott kutyacsontnak inkább amit anyám kidobott a kutyáknak..
Gondolatmenetemből az ajtómon való kopogtatás zökkentett ki ,tenyeremmel letöröltem arcomon vègigfolyó könnyemet fejemet az ajtó felè fordítottam ,hatalmas levegőt vettem makd szólásra nyitottam számat.-Mit akarsz? Hangom elgyötörten csengett a sírástól.
-A Bieber család nemsokára itt van kèszülj.
Mèg a vèr is megfagyott az ereimben anyám szavai hallatán ezek szerint tènyleg komolyan gondolja ezt az egèszet.
-Nem megyek velük! Tèptem fel ajtómat ami mèg anyámat is elèggè meglepte sosem emeltem fel vele szemben a hangom mindig ő fölènyeskedett.
-Azt teszed amit mondok megèrtetted? Ès már pedig te velük mèsz! Szorította meg karomat.
-Azt felejsd el! Nèztem szemeibe majd karomat kirántottam övèből mire egy hatalmas pofon csattant az arcomon,kezemet autómatikusan emeltem a fájó pontra s dühösen vágtam be szobám ajtaját ,bőröndömet ki kaptam szekrènyemből s bele dobáltam ruháimat a cipzárt össze húztam s a bőröndöt az ágyra dobtam egy percig sem maradok ebben az őrűltek házában morogtam magamban miközben kardigánomat akasztottam ki gardróbomból sosem gondoltam volna hogy egyszer a saját othonom fogja jelenteni számomra a legnagyobb veszèjt de ez most így van a veszèly mègpedig Bieber.
Bőröndömet magammal húzva hagytam el szobámat s le cipeltem a lèpcsőn -Hova hova kisasszony? Állt elèm "anyám" èn szó nèlkül kerültem ki őt majd bevágtam magam után a bejárati ajtót,hangos lèlegzetem lepte be az udvart minnèl hamarabb próbáltam kijutni a kapun de presze a cèlegyenesnèl valaki hátulról elkapta a derekamat a derekamra simuló kèt kèzhez egy hang is társult.-A-A èn a helyedben nem tennèm.suttogta fülembe Bieber.
-Gyűlőlek! Sziszegtem fogaim között.
Mint egy zsák krumplit kapott vállára így bőröndöm kicsúszott markom szorításábol ès hatalmasat koppant az aszfalton.
Fèlve kaptam tekintetem bőröndömre hiszen benne van minden számomra fontos dolog.
-Hagyd csak szivem majd èn.-mosolygott rám egy kb 40-es èveiben járó aranyos nő.
Hálásan pillantottam rá miközben ez a barom mèg mindig a vállán cipelt.
-Fiam tedd már le szegèny lányt.-szóval ennek az aranyos nőnek ilyen görèny fia van?
-Majd leteszem amikor már nem tud megszökni.cipelt ki Bieber a kocsijához.
-De hiszen elsem búcsúzhattam anyától.
-Mintha annyira èrdekelne tèged az a ribanc anyád.horkantott fel -Ne is törődj vele.-legyintett Bieber anyukája.-Pattie Malette-nyújtotta mosolyogva karját amit szívesen viszonoztam-Alexandra Weith
-Örülök hogy egy ilyen lányt sikerült a fiamnak találni.
-Hát mèg èn..mormogtam orrom alatt mire Bieber cinikusan felhorkantott -Mintha èn annyira akarnálak tèged legalább ne úgy nèznèl ki mint egy csöves.
-Inkább nèzek ki úgy mint hogy utánnad csorgassam a nyálam te degenerált idióta.
-Te..
-Elèglegyen! Fejezzètek be! Justin ne okozz csalódást apádnak! Nèzett justinra szúrós szemekkel Pattie .
-Telibe szarom hogy mit gondol.~markolászta justin ingerülten a kormányt.
Pattie tisztában volt vele hogyha mègegy szót szól akkor justinban felmegy a pumpa ès botrány lessz ezèrt szerintem jobbnak látta ha csendben marad így is tett
Bieber kipatant az autóból s az èn ajtóm felè vette az irányt,mint egy darab rongyot úgy rángatot ki karomnál fogva .-Eressz már el! Ez fáj! Szisszentem fel mire enyhített karomon való szorításán majd elengedte azt.
-Ez fáj."utánozta" feltett kezekkel a hangom-Egyáltalán nem így beszèlek!~hunyórítottam szememel.
Mire csak egy váll rántást kaptam,azt hiszem ez volt a válasz..

A ház belülről egyszerűen varázslatos,a bútorok egyedi tervezèsiek,a falakat gyönyörű szèp festmènyek lepik  el ès persze rengeteg családi fotó amiken justin Pattie ès az apja szerepel,szemeimet jobban vègig vezettem a szoba falán szemeim az eggyik kèpen szereplő lányon akadtak meg,a kèpen ő ès justin szerepelnèk èpp amikor justin át karolja a lány derekát,boldognak tűntek vajon ki ez a lány?  Biztosan sokat jelenthet justinnak ha a falon lóg a kèpe újjam hegyèvel èppen hogy csak megèrintettem az üvegkeretet.-Ne èrj hozzá.sziszegte justin dühösen fogai közül.-A barátnőd? Böktem fejemmel a kèpre mire justin arca eltorzult úgy vèltem felfedezni hogy dühös.-Takarodj a szobádba .rángatot fel karomnál fogva ez az állat az emeletre majd a második szoba ajtónál "bekísèrt" a szobába ,pontosítok egyenesen be vágott a szobába így az ágyon kötöttem ki,Bieber indulatosan vágja be maga mögött az ajtót.-Seggfej! Kiáltom utána remènykedtem hogy meghalja.-Kurva! Ordította vissza erre már jobbnak láttam ha nem reagálok,szemeimet vègig vezettem a szobán nem is olyan rossz ahogy elkèpzeltem őszintèn szólva azt hittem hogy Bieber egy ócska kis putriba fog zárni ès ott kellet volna rohadnom èletem vègèig de nem ,ehelyet kaptam egy gyönyörű szobát ami telis tele van festmènyekkel leginkább a legelső festmèny nyerte el tetszèsemet ami egy öreg kis viskót ábrázolt .Úgy döntöttem kicsit körbe nèzek az emeleten hisz azt Bieber nem mondta hogy nem szabad..lassan kukkantottam ki ajtajam mögül hogy megnèzzem járkál-e valaki az emeleten lassan súrrantam ki a szobából mintha valami akció filmben lennèk,mivel a dolyosón nem járt senki ezèrt úgy vèltem nem kell óvakpdnom így nyugodtan mèrtem fel az emelet minden zugát,a szobák egytől eggyik gyönyörűek voltak ès már csak eggyetlen szoba maradt hátra,az ajtón egy 18 as tábla volt áthúzva pirossal nem kellet sokat találgatnom ahoz hogy kitaláljam kiè is ez a szoba,akaratlanul is egy fintor szökött ajkaimra amit át váltott a kíváncsiság lemerem fogadni hogy a szoba tele van perverznèl perverzebb dolgoknál..körömrágva próbálok ellen állni a kísèrtèsnek de vègül akaratom győz s biztos ami biztos előszőr bekopogtam a szobába pár másodperc elteltèvel sem jött semmifèle válasz ezzel jelezve azt hogy Bieber nem tartózkodik a szobában.lassan nyomtam le a kilincset be kukkantottam a kis rèsen hogy biztosan meggyőződjek róla hogy nincs a szobában,beljebb lèptem szemeimet körbe vezettem a szobán sokkal rosszabra számítottam a szoba bal sarkában helyezkedik el egy francia ágy amin a lepedő kicsit meg van gyűrve elsem tudom kèpzelni mi törtènt azon az ágyon de valószínüleg nem is akarom.az ágy mellet egy barna kis èjjeli szekrèny foglalt helyet ,Mellette pedig..ácsi az ott Bieber telefonja kaptam vissza tekintetem az èjjeli szekrènyen lèvő Iphone-ra nyilván töltőre tehette fel mivel a telefon akumlátorja 100% ot mutatta ès a telefon töltő is mèg a kèszülèkben volt.Igaz hogy nem szèp dolog másnak a magánèletèben turkálni de a kíváncsiság megint elvette a józan eszem így èszre sem vettem de a kèszülèk már a kezemben volt ès már a kombináción törtem az agyam,gondolkozz úgy mint Bieber a kombinálció gondolom egyszerű de megjegyezhető..Megvaan bár csak nem ilyen idióta hogy három nullát ad meg jelszónak.Bepötyögtem a számokat ès a telefon felóldódott ekkora egy barmot..
Mivel már ígyis nagyon elvetettem a sulykot így csak a gallèriába mentem bele ,bár ne tettem volna felèr egy jobb minősègű pornó oldalal mindigis tudtam hogy Bieber egy perverz állat de hogy ennyire? Ezt mèg állmaban sem gondoltam volna.lassan csúsztattam vissza a kèszülèket az èjjeli szekrènyre ahonnan elvettem .olyan gyorsan slisszoltam ki a szobából ahogyan csak tudtam  vagyis csak akartam de valaki közbe vágott.-Ki engedett be ide te ribanc? Szorította meg dühösen csuklómat -Nemtudtam hogy a tièd..sütöttem le  tekintetemet.-Takarodj ki! Lökött meg "enyhèn" az ajtó felè ,-Barom.dünnyögtem orrom alatt majd saját szobámba mentem.Az ajtónak támaszkodva fújtam ki bentmaradt levegőmet,megkönnyebbültem mert tudom hogyha justin rajta kap hogy a telefonjában turkálok akkor ..inkább nem is gondolok bele .
Bieber kopogás nèlkül ront be ajtómón mire odakapom fejemet,dühösen szorongatja Iphoneját kezèben azt hiszem lebuktam...-Hogy volt merszed bele nèzni a telefonomba te ribanc? Hajította el a szoba másik vègèbe a kèszülèket s az ágyra lökött.-S sajnálom dadogtam.-Sajnálhatod is te ribanc tudod mi törtènik ha rossz kislány vagy? Vigyorodott el ördögien .-Kèrlek ne..suttogom elgyötörten.-Büntetès jár ribanc....





Sziasztok!:)
Nagyon nagyon sajnálom hogy ennyit kèstem a rèsszel ..szeretnèm ha többen olvasnátok a blogot ès többen kommentelnètek egy egy rèszhez mert a kommentek száma iszonyatosan kevès..
Na de nem tartalak fel titeket tovább további szèp napot!❤

2016. augusztus 4., csütörtök

3.fejezet-szerződès

Justin szemei szikrát szortak a dühtől szemeit alaposan vègig vezette testemen s indulatosan megindult felèm ajaj..
-Mi a faszt keresel itt kurva? Nem megmondtam hogy ki ne emeld azt a nagy valagad az autóból? -dobhártyám majd ki szakadt amikor ez az állat fel emelte velem szemben a hangját.-Nem vagyok a kutyád hogy így beszèlj velem te állat! -rángattam ki karomat Bieber szorításából Bieber megemelte karját s arcom felè lendítette,össze hunyorított pillákkal vártam az ütèst de az nemèrkezett meg  lassan nyitottam fel szememet s justin dühös kèpèvel találtam magam szembe.-Ribanc..mormogta magában majd maga mögött vágta be a nagy vas ajtót.arrogáns felfuvalkodott hólyag..dünnyögtem orrom alatt miközben csuklómon a lila fóltot vizslattam mivel Ryan ès Lucy szócsatát vívtak egymás között èn addig úgy döntöttem számon kèrem justint hogy mègis mi ez az egèsz.-Mègis mi ez az egèsz? Nèztem a nyugodtan dohányzó Bieber arcát.-Mègis minek látszik? Fújta ki a füstöt nyugodtan a tüdelyèből s egy nagy sóhaj hadja el a száját majd elnyomja a csikket.
-Megölted.
-Semmi közöd hozzá.
-Igenis van láttam hogy megölted! 
Lenèző tekintetèt vègig vezette rajtam majd fel horkantott.
-Figyelj ide ribanc mert csak egyszer mondom el,ne szimatolgass körülöttem mert úgyis csak magadnak ártanál.
-Magamnak csak jót tennèk ha te a börtönben rohadnál meg gyilkosságèrt Bieber.
-Ès ha azt mondom hogy ha ki mered nyitni a szád  akkor vègzek veled ès a drága anyáddal? Mitmondasz? Vigyorodott el ördögien.köpni nyelni nem tudtam lábam a földbe gyökerezett .-Úgysem tennèd! 
-Nem? Nem tennèm? Csak figyelj.
-Ès ha azt mondom hogy nem szólok senkinek arrol ami itt törtènt? 
-Okos kislány.vigyorodott el kajánul.
-Rohadèk.sziszegtem fogaim közt.
-Èrezd a törődèst ribanc,ès ha jó kislány leszel talán mást is fogsz èrezni.-jelent meg kèpèn perverz vigyora.
-Álmaidban .
-Nem akarod tudni hogy milyen szerepet játszol álmaiban .
-Szerintemsem. -fordultam sarkon s haza felè kezdtem el sètálni a semmibe halk nevetèst hallotam meg a hátam mögül mire csípőre vágott kèzzel fordultam meg.-Mivan? Lettem ingerült.-Nem vagyunk a városban max kèt nap ès othon vagy gyalog vagy több.-Láttam az arcán hogy nagyon jól szórakozik rajtam legszívesebben kèpen töröltem volna de amilyen agresszív állat kèpes lenne vissza ütni.-Inkább megyek gyalog mint hogy a te arrogáns fejedet nèzzem.
-Ugyanmár Ribanc ne kèresd magad.
-Chh seggfej.mormogtam el orrom alatt .Ry ès Lucy vègre ki fáradtak abból a putriból ès vègre elindulhatunk ès minnèl hamarabb haza èrek annál hamarabb szabadulok meg Biebertől .Èn az anyós ülèsen kaptam helyet justin mellet míg Ryan ès Lucy egèsz jól el szórakoztak ott hátúl,egèszen vèletlenül tèvedt a szemem a vissza pillantó tükörre de azonnal elis szègyeltem magam hogy itt kukkolom Ryant ès Lucyt miközben vègzik a dolgukat..kínos..
-Mi is csinálhatnánk ezt bèbi.vigyorodott el kajánul justin.
-Chh mèg akkorse ha fizetnènek èrte te faszfej.
-Ne merd megütni velem ezta  hangot te szűz kúrva.-lett ingerült egyből ès erőteljesen combomba markolt.
-Eressz már el te degenerált ez fáj! Csaptam rá kèzfejère amit egy gyilkos tekintettel dílyazott
-Ki akarok szálni! 
-Dehogy szálsz te ki szèpen itt maradsz ès azt csinálod amit mondok más választásod úgy sincsen .
-Már mèrtne lenne? Nem vagyok a tárgyad amit kedvedre irányítasz amikor csak akarod .
-Anyád pár dollárèrt adna el akárkinek te szerencsètlen.-Tekintetem dühösen emeltem rá ès szerintem èrezte hogy ő most átlèpett egy határt.
-Anya sosem tenne ilyet ! Csattantam fel egyből .-Nemismered mèg anyádat apád is ezèrt hagyta el,megunta már hogy a drága látos felesègèben több fasz kering mint vèr.
-Haver ezt ne..szólt közbe Ryan.
-Te miről beszèlsz? Teltek meg könnycsatornáim-Apa meghalt!
-Hidj amit akarsz.horkantott fel s a gázra taposott -Állj meg! Modntam már ingerültem.-Minek? Vágott egy grimaszt.
-Állj meg ki akarok szálni! .-Szakad az eső .-Láttam rajta hogy elèggè èlvezi a helyzetet .
-Nemèrdekel!
Bieber hirtelen le fèkezett s èn gondolkodás nèlkül pattantam ki az autóból èn sem vagyok normális hogy zuhogó esőben támad kedvem sètálgatni most biztos mindenki flúgosnak nèz.
Hajamból már csurgott a víz mèg szerencse hogy nem használok semmifèle szèpítő szert mert akkor már olyan lennèk mint egy dementor.
A lámpák tökèletesen rá világítottak a csuromvizes aszfaltra ami csillogott a fènyben ,cipőmből már lassan vödörrel lehetne merni a vizet annyira eláztam ès mind ezt ki miatt? Hát persze hogy a drága Bieber miatt meg a sok hülye húzása miatt amiket csak arra használ hogy megbántson ,nagyonis fájt amikor az anyámról úgy beszèlt mint egy utolsó forintos szajháról,semmitsem tud rólam sem a családomról mègis elítèli őket anyát..ahogyan apát is..
Egy közeli kávèzó bejárati üvegèn mèg villogott az Open tábla ès ami azt illeti elèggè át fagytam itt a hidegben szóval lábaimat a bejárat felè vettem,ahogyan belèptem a kandalló melege átjárta az egèsz kávèzót,cipőmben tocsogott a víz már egy èpp testrèszem sem volt ami nem tocsogott a víztől ,helyet foglaltam egy sarokban lèvő asztalnál el akartam rejtőzni a világ elől csak azt akartam hogy mindenki hadjon bèkèn senkise szóljon hozzám ne nèzzen rám egyszerűen csak nèzzenek levegőnek ,de persze ezt is meg kellet akadályozni.Gondolkodásomból egy majdnem velem egy korú fiú rángatott ki ahogyan hozzám beszèl.
-Neharagudj de mit is mondtál? Pillantottam fel arcára halvány mosoly ült ki ahogyan megpillantotta csurom vizes hajamat.
-Záróra.mosolyodott el halványan.
-ohh..neharagudj nem akartalak feltartani a munkádban -álltam fel eddigi ülőhelyemről.
-Nebutáskodj,legalább nem vagyok egyedül maradj! Persze ha csak te is szeretnèd.-mosolyodott el .
Helyet foglaltam eredeti üőhelyemen ès újjaimat kezdtem el birizgállni.
-Nem vagyok valami jó társaság tudom.motyogtam orrom alatt.
-Bánt valami? Kèrdezte az eladó fiú.
-Csak össze kaptam valakivel,ès hát elèggè megviseltek azok a szavak amiket a fejemhez vágott de nem lènyeg..hadjuk.zártam le a tèmát.
-Amúgy Martin .
-Alexandra.
-örülök hogy megismertelek Alexandra.
-Ènis .
-Ès hogyhogy csak egyedűl vagy? Ha szabad kèrdezni.
-Levegőre volt szüksègem.motyogtam orrom alatt.
-Ki miatt vagy magad alatt ennyire Lex? 
-Úgysem ismered.legyintettem kezemmel.
-Legalább a nevèt hátha eszembe jut.
-Justin..suttogtam mintha csak egy dèmonnak mondtam volna ki a nevèt úgy meredt meg a szèkben.-Martin minden rendben? .
-Bieber? Nyelt egy nagyot .
-ismered őt?
-Sajnos volt hozzá már szerencsèm ès..
-Te meg hol a picsában voltál bazdmeg? Folytotta a csurom vizes justin Martinba a szót.
-Semmi közöd hozzá! Eressz el nemhallod? Mondtam mikor karomnál fogva rángatott maga mellè.-Á..úgy látom társaságod is volt legalább jól megbaszott hülye kurva? Vigyorodott el önelègülten.
-Haver erre semmi..
-Te csak fogd be a pofád ! Mutatott justin Martinra aki vigyorogva nèzte justint
-Nemakar veled menni nemhallod? 
-Köpök rá mit akar ,ès megne lássalak mègegyszer a közelèben faszfej mert eláslak ásó nèlkül világos ?szorította meg Martin gallèrját majd a földre dobta.
-Ès ha mègsem csinálom amit mondasz Bieber?
-Megszeged a szerződèst.horkantott fel.-Ès aki megszegi a szerződèst az meghal .vigyorodott el kajánul justin .
-Na gyere ribanc más dolgom is van mèg azon kívűl hogy a te seggedre vigyázzak úgyhogy húzz a kocsiba.-nèzett rám justin ingerülten,nagyon szègyeltem magam Martin előtt ahogy justin bánt vele gőzöm sincs milyen szerződèsről hadovál ez az agyhalott ahogy azt sem hogy nekem mi a szar közöm van ehez nemèrtem justin egyre furcsább ès ez az egèsz helyzet.
-Mèrt kellet így bánnod vele? 
-Mi közöd? -szorongatta egyre jobban a kormányt.
-Van ugyanis miattam bántál úgy vele mint egy kutyával .
-Pff semmi közöd hozzá inkább takarodj kifelè.-szememet ki vezettem az autó ablakán ès lám a mi házunk előtt parkolt,de mègis honnan tudja hogy hol lakom? Na mindeggy inkább már megse kèrdezem.
-Ömm kössz.ennyit tudtam kinyögni majd ki szálltam a frissen fènyezett sport kocsiból.
-Van mit ribanc.mondta majd már csak annyit láttam hogy a kocsi eltűnik az utcából.
Nagy sóhaj kísèretèben kezdtem el kotorászni a kis retikülömbe amire megtaláltam a kulcsomót majd bepisiltem már,ez velem mindig így van amikor már ott állok az ajtónknál rám jón a pisilès ez mostsem volt máskèpp hiler gyorsasággal kulcsoltam ki a zárat majd ajtót becsapva szaladtam a fürdőbe miközben anyának mèg elejtettem egy olyan "megjöttem " fèlesèget.
Miután könnyítettem magamon a konyhába vettem utamat ahol anya gondterhelt arcával találtam magam szembe.
-Anya minden rendben van? Vontam kèrdőre.
-Kislányom beszèlnünk kell..sütötte le tekintetèt.
-Anya mond már megrèmítesz.
-Ígèrd meg ha elmondom nem utálsz meg.
-Anya ne butáskodj..
-Megvettek tőlem.
-Mivan? Miről beszèlsz? Tágultak ki pupilláim.
-Eladtalak,nem voltás választásom.
-Te normális vagy? Nem vagyok egy baszott játèk amit mindenki a kedvère hurcibálgat! Te az anyám vagy! Melleted a helyem.
-Nem ! Alexandra mától már az övè vagy.
-De mègis kiè? 
-Justin..justin Bieber..
-Micsodaa? Te magadnál vagy? Elment az eszed? A saját lányodat eladod ? Hogy tehettèl ilyet? -teltek meg könnyekkel szemeim.
-Ezzel csak neked teszek jót lányom.
-Ne merj többè így szólítani èrted? Mától te a szememben egy senki vagy ,egy senki.-forró könycseppem vègig folyt arcomon s ajkaimnál megált indulatosan töröltem le könnyeimet arcomról ,-Ne mond ezt .
-Mègis mèrt ne? Hm? Mit hittèl? Hogy majd jó pofát vágok ehez az egèszhez? Hát gratulálok .
-Mit tegyek azèrt hogy boldog lègy lányom? 
-Csináld vissza ezt az egèszet.
-Nemtehetem lányom.
-Soha többet ne hívj ne keress ! Felejts el! Egy èletre.-rohantam be már zokogva a szobámba nem hiszem el hogy eladott justinnak nem tudom felfogni egyszerűen le vagyok sokkolva hogy az èn anyám...ez csak valamilyen rossz trèfa amit a sórs űz velem..lehetetlen..
Várjunk csak..justin megemlítette anyámat a kocsiban idèzem.
"-Anyád pár dollálèrt adna el  akárkinek te szerencsètlen"
Mostmár minden világos,a szerződès Martin ès ez az egèsz, az a szerződès..nemèrtettem micsoda is az..a szerződès èn magam vagyok....





Húhaa..hát sziasztok!!!:)
Nagyon nagyon boldog vagyok hogy vègre el tudtam nektek hozni a rèszt,sajnálom hogy ennyi ideig nem jelentkeztem ès valószínűleg Augusztus vègèig csak ritkán jönnek majd rèszek de igyekszem nektek minnèl hamarabb hozni egy újabb rèszt,remèlem tetszett a rèsz!:)
Ha itt jártál ne felejts el magadután hagyni valami jelet!:)
Addigis sziasztok!:)❤